06.10-én 19.05-től és 06.14-én 17.00-tól játszik a magyar női felnőtt válogatott felkészülési mérkőzést Szerbia ellen. Mindkét meccs nyitott kapus lesz, a 06.10-i mérkőzést akár a televíziók képernyője előtt is lehet élvezni.
Több okból is kiemelkedő jelentőségű az esemény városunk számára, így abban bíznak a szervezők, hogy a szegediek örömmel és nagy számban látogatnak ki a meccsekre.
A város történetének legrangosabb futball mérkőzéséit követhetjük szemmel, hiszen Szegeden még sosem lépett pályára hazai – női vagy férfi – „A-válogatott” nemzetközi mérkőzésen.
A szegedi születésű Vágó Fanny 126. válogatott mérkőzésével a Szent Gellért Fórum centerpályáján döntheti meg Hummel-Smuczer Angéla rekordját, és válhat a legtöbb válogatottsággal rendelkező magyar női játékossá. Fanny hazai nevelésű futballista, (Röszke SK, Magyar Tisza Volán SC, Magyar Szegedi Amazonok, Magyar Szegedi AK) aki jelenleg az FTC csapatát erősíti. Ötszörös magyar bajnok, kétszer választották az év női labdarúgójának.
Szintén fontos megemlíteni Savanya Csilla nevét, hiszen a 17 éves fiatal tehetség szintén hazai nevelésű, jelenleg is az NB1-es KÉSZ – ST. MIHÁLY FC játékosa, aki 2. alkalommal fog a válogatottban szerepelni június 10-én. Csilla a Magyar Labdarúgó Szövetség RangAdó Díjátadó gálán az ”Év felfedezettje” kategória jelöltje is volt idén.
Kiemelten számítanak a szervezők és a helyszíngazdák az érdeklődők támogatására és jelenlétére, hiszen a Szent Gellért Fórum megnyitásával végre lehetősége van Szegednek felkerülni a nemzetközi futballtérképre is. A sikeres, sok látogatót vonzó, hazai rendezésű események mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy további rangos, nemzetközi futballmérkőzéseknek biztosíthasson helyszínt Szeged.
A felkészülési találkozókra az online jegyértékesítés a meccsjegy.mlsz.hu oldalon június 2-án indul; a mérkőzésnapon pedig egy pénztár tart majd nyitva. A jegyek egységesen 1000 forintba kerülnek, és a C szektorba szólnak.
A találkozókra kizárólag védettségi igazolvány és személyazonosító okmány felmutatásával lehet belépni, a kiskorú szurkolók az ilyen igazolvánnyal rendelkező felnőttek kíséretében vehetnek részt a mérkőzéseken.
Feladatok:
Jelentkezz, ha:
Amit kínálunk:
Munkavégzés helye: Szeged